Az autó a legtöbb család esetében a legdrágább ingóságot jelenti. Emiatt fokozott figyelem övezi, vagyis óvják, amilyen eszközökkel csak tudják. Akinek lehetősége van garázsban tartani, az jelentős előrelépést érhet el a jó állapot fenntartásában, de sok esetben ez eléggé kevés. A kővédő fólia valamelyest újszerű megoldásnak számít, legalábbis felénk még nem annyira bevett szokás.

A kővédő fólia felhelyezését mindig érdemes szakemberekre bízni, hiszen a nem megfelelően rögzítetett borítás kárt is okozhat a kocsiban, továbbá szinte egészen biztosan el fog válni a felülettől, amire rátelepítették. A Bégé Design Kft. több mint 10 éves munkatapasztalatával már sok esetben bizonyította a munkavégzésének megbízhatóságát, amire az elégedett ügyfelek ezrei jelentik a referenciát. A kővédő fólia megvédi az autó a kisebb fizikai hatásoktól. Többé nem okozhat gondot a kavicsfelverődés, vége a karcolásos sérüléseknek, illetve jégkárral sem kell annak számolnia, aki fóliáztatja a gépjárműjét.

Amellett, hogy biztos védelmet nyújt, a fólia különféle színekben és mintázatokban is megrendelhető, így akár az egyedi kinézet is biztosítható általa. A leggyakrabban alkalmazott anyag a 3M fólia, ami minőségi szempontból talán az egyik leginkább befutott a piacon. Felesleges külföldi oldalakról, csakis leírások alapján másféle fóliát rendelnie az ügyfeleknek, hiszen a 3M fólia már számtalanszor alátámasztotta az időtállóságát.

A cég weboldalán keresztül rendkívül egyszerűen kérhető árajánlat, ugyanis erre a célra külön menüpontot hoztak létre. Így, amikor egy érdeklődő rákattint az annak megfelelő fülre, megjelenik előtte az ajánlatkérő felület, ahol a legfontosabb megadandó paraméterek a jármű típusára és az elvégzendő munka leírására vonatkoznak. Teljesen mindegy, hogy 3M fólia telepítéséről vagy egyéb dekorációs megoldásról van szó, a vállalat munkatársai hamarosan fel fogják keresni az ügyfelet, az általa megadott elérhetőségek valamelyikén. A válaszra legfeljebb 1-2 munkanapig kell várnia az érdeklődőnek.

Print Friendly, PDF & Email