Azt mondják, hogyha a magyar embernek bánata van, akkor iszik, de ha öröme, akkor is. A kék pezsgő mindkét hangulati állapothoz kiváló választás, hiszen általában az örömteli és magasztos pillanatokat azzal szokták megünnepelni, hogy koccintanak egy pohárral ebből a nemes italból. Igaz ugyan, hogy a bánatát borba szokta fojtani a magyar ember, azonban erre a célra a kék pezsgő is megfelel, hiszen ugyanúgy szőlőből készül, csak kissé más technológiával, de a gondot legalább ugyanolyan hatékonysággal űzi el, mint nemes rokona.

Ráadásul a kék pezsgő megjelenésével eleganciát és magabiztosságot sugároz, amiből erőt meríthet az ember egy csalódás után ahhoz, hogy felálljon és újrakezdje az életét. Nemcsak a magasztos pillanatok itala a Hungária különlegességei közé tartozó kék pezsgő, hanem a nagyon mélyeké is, amikor az élet a padlóhoz vágja az embert. Ilyenkor egy palackkal ebből a nemes nedűből elgondolkodtat bárkit, hogy hol rontotta el és az ilyen pillanatok mindenkinek segítenek abban, hogy az életét átértékelje.

Print Friendly, PDF & Email